Eötvös Károly: Balatoni utazás. (részlet)
Eötvös beszámol egyik rokonának halálos ellenségeiről: az első, aki elnyerte tőle birtokát, a második az a kocsis, akinek segítségével lánya megszökött majdani férjével...
Lett harmadik halálos ellensége is.
Ez volt a legnagyobb ellensége. Ennek nem bocsátott meg soha.
Volt az én kedves asszonynénémnek egy gyönyörű szép daruja.
Daru!
Ismerted-e ifjabb nemzedék a darumadarat?
Megnézted-e jól barna homlokát, piros tarkóját, felül fehér sávos, alul sötétszürke selyem nyakát, világos hamuszínű testét, barna-szürke lobogó tollait? Gyönyörködtél-e már sárga szép szemében, szelíd nézésében, nyalka-büszke menésében?
Hallottad-e hangját? Azt az egyszerü, de érces, erős hangot? Mikor ott repül fent, az egek magasában, tizenkettő az egyik szárnyon, másik tizenkettő a másik szárnyon, mint a hegyes ék: V betű alakban előrerobogva, elől a vezérdaru, aki harsány hangon le-le-kiált a földszín mélységére: daru, daru!
Láttad-e őket, mikor kora hajnalban s mikor alkonyatkor darvadoznak a lápon, a szigeten, s feltartott fejjel hol egy kiabál, hol valamennyi kiabál, s mindegyik tizenháromszor kiáltja egymás után: Kátára, Kátára.
Istennek és a magyar népnek ősmadara a daru
Darutollat tett a süvege mellé a kuruc közvitéz. Darutollas süvegben járt még a minap is a tiszaháti-szamosháti nyalka legény.
Daruszőrű paripáját szereti legjobban a síkföldi szegénylegény, s azt síratja meg igazán, mikor a szegedi kapitány eladatja, s ő nem lehet ott az áldomásivásnál, mert vasra van verve keze-lába.
Magasra repül a daru, szépen szól. Haragszik a szerető lányka, mert nem szól. De kérleli őt a barna legény: ne haragudjék sokáig. Úgyis ővé lesz koporsója bezártáig. Bizony szóra kell bírni azt a lánykát, mert hiszen a daru olyan néma, s mégis szól.
Hát a nemzeti fájdalom kétszáz év előtt? Hát a bujdosó kuruc keserűsége?
Elment az ő ura, elment Rákóczi, az ő fejedelme nagy Törökországba! Esztendő alkonyatán, őszi hervadáskor elmegy a daru is utána. Szegény üldözött kuruc, csak a darvak ősi vonulását lesi, s az őszi darvakkal együtt ő is elbújdosik ura után. Márvány-tenger felé, Rodostó halmai felé! Ott még egyszer kezet csókol hősének, vezérének, imádott fejedelmének. Ott még egyszer kisírja magát, és azután csak a daru jön vissza tavasszal. A bujdosó elmarad valahol.
Te is elmaradsz már tőlünk maholnap, darumadár! Gyermekkoromban hányszor láttam lassú vonulásod, hányszor hallottam kiáltó hangod a maagasból. Egyszer, de egyetlenegyszer az én kis bozótomba, az én kis szigetemre is leszálltál. Úgy mentél tovább a Balatonra. Két év előtt kérdeztem otthon falumbelieket, harminc-negyven éves embereket: mikor láttak darut a határon?
-Nem tudjuk mi, uram, micsoda madár az, csak az öregektől halljuk, hogy régen itt is járt a mi vidékünkön.
Csak a szatmári lápokon, csak a Duna - Dráva összefolyásánál, csak a Dráva muraközi szakaszain, csak az alsó Dunánál látni még darut. Itt se sokáig.
Az én kedves asszonynéném menyasszony korában szerezte a darut. Gerjen körül fióka korában fogták, s nekiadták ajándékba. Ahogy nőtt szűzi szerelme: úgy nőtt kis daruja. S mikor menyasszonyi ruhájába felöltözött, körültipegte, körülröpködte a daru, szép tiszta csőrével még igazított is menyasszonyi fátyolán. Százszor is elmondta: kru, kru - ami darunyelven azt teszi: légy boldog, édes kis úrnőm!
Mennyi angyaltitkát tudta az a daru a jegyes és a menyasszony lelkének!
Elhozta magával Mezőszentgyörgyre is. El nem hagyta ott úrnőjét soha. Vele sétálgatott az udvarban és a kertben. Elkísérte a szőlőhegyre is. Sokszor megfogta köténye kötőjét, s ha légy szállt a ruhájára: csett! Rögtön elkapta a legyet. Megismerkedett és megbarátkozott a lúddal, kócsával, gyöngytyúkkal, csirkékkel, s megvédte őket kutya - macska ellen. Nem félt senkitől, s ha idegen akart hozzányúlni, akkorát ütött a kezére, hogy egy hét múlva is megemlegette.
Egyszer a daru kiment sétálni a gyepre a kert kerítésén kívül.
Nem messze laktak Katonáék. Kisbirtokú ösrégi nemesek. Az egyik Katona fiúnak, Boldizsárnak az a bolondos szokása volt, hogy agarakat tartott. Akkor is volt neki hét vásott kölyökagara.
Meglátja a két kölyökagár a darut: uccu neki. Eleget vitézkedett a bátor daru, egyik agárnak ki is vágta bal a szemét, de utóbb mégiscsak legyőzte a két otromba eb. Katona Boldizsár látta a veszedelmet, sietett is a daru védelmére, de mire odaért: a szép madár kilehelte lelkét.
Titokban nem maradhatott az eset. Ellensége mindenkinek van. Besúgták a dolgot az én kedves asszonynénémnek, aki keservesen megsiratta hű barátját, kedves szép madarát. Tollait eltette emlékül, kihűlt testét pedig a kertben eltemette, s örökzöld bokrot ültetett föléje.
Hanem Katona Boldizsárnak többé szemei elé kerülni nem lehetett. Megfogadta, hogy amíg ő él, az a szívtelen gonosz ember a vármegyében nem boldogulhat. Hiába könyörgött neki az egész atyafiság: csak annál jobban felbőszítették ellene.
Ez volt a harmadik halálos ellenség.
Sok-sok év, sőt évtizedek múlva, midőn ismét találkoznak, az első két ellenségének már megbocsátott, de a harmadiknak még akkor sem... (EK: Balatoni utazás. Bp. 1982. 263-6. o.)
