Lakatos Károly: Vadászati és madarászati emlékeimből. (részlet)
... kedves és rendes reggeli foglalkozásuk volt a darvaknak a táncolás. Reggel 7-8 óráig távcső segélyével mindenfelé lehetett a környéken táncoló darvakat látni vagy hallani még oly távolból is, hogy a madarak kivehetők se voltak, csak a tánc zenéje hallatszott. Ami táncukat illeti, az oly művészileg szabályos figurák és mozdulatokból állott, hogy szinte elragadta az embert! Mindenesetre sokkal korrektebb és esztétikusabb lelemény volt az ordítozásokkal kísért mai úgynevezett úri-csárdásnál...
A daru-táncnál mindig egyetlen vén hím szolgáltatta a zenét s egy vagy két darunál több egyszerre sohasem lejtett.
Ha párban táncoltak, a táncosok szorosan egymás mellett, szinte egymáshoz simulva rakták a magyar-darust, mely menetére, beosztására nézve erősen különbözött a szóló darutánctól.
A kezdésnél a táncosok szabályszerűen és lassú méltósággal kiléptettek a sor elébe és szorosan egymás mellett, a néző publikummal szemben foglaltak állást.
Ha szóló-tánc volt soron, ami úgy látszott fölváltva történt, a lejteni óhajtó daru hasonlólag állt ki.
A kiállást követőleg, a muzsikus daru megkezdte a zenét, teletorokkal egy nagyot kurjantván; mire a táncos kiterjesztvén szárnyait, fölemelkedett két-három méter magasra és gyors egymásutánban érinté a földet alálógatott lábaival. Aztán tánc módjára szökkent le s föl s meg-meg aprózta oly kecscsel, hogy gyönyörűség volt nézni!
A tánc hol gyorsabb, hol lassúbb menetű volt a zene üteméhez képest, amennyiben mindig taktusra történt. Ahogy a muzsikus daru szaporázta a "kru, kruru, kruru..." nótáját, azonképpen lejtett a táncos is. És ez így tartott hosszú ideig, míg csak a táncos ki nem merült; aztán előlépett egy másik, vagy következett egy kettős lejtés.
Újabb tánc kezdetét mindenkor egy nagy kurjantás előzött meg a zenész részéről, és mikor ez elhangzott, teljes erővel utána szaporázva következett a zenen folytatása. (Lakatos Károly: Vadászati és madarászati emlékeimből. Szeged. 1891. 294-5. o.)
